Elő kell készítenünk a rézfóliás lemezt. Először is a megfelelő vastagságú NYÁK lemezt válasszuk ki. Egy kocsivilágításhoz, vagy kisebb relés áramkörhöz teljesen felesleges 1,5 mm vastag, odahaza csak fűrésszel, és nagy nehézségek árán méretre szabható lemezt elővennünk. A legtöbb, nálunk (a modellvasútban) használt áramkörhöz a 0,8 mm vastag lemez is bőven elegendő. Válasszunk üvegszálas lemezt, a régi, sima textilbakelit alapú lemezeket már kerüljük el! Ezeket már egy kisebb lemezollóval is szépen lehet méretre vágni, de itt még nem tartunk. Nézzük meg, mekkora az áramkör, vagyis tegyük a filmet a lemezre, majd úgy vágjuk ki a lemezt, hogy az 1-2 cm-rel nagyobb legyen a filmnél! Alaposan zsírtalanítani kell a rézfelületet, és az esetleges oxid réteget is el kell távolítanunk. Erre vannak különféle vegyszerek is, de én erre nem költöm a pénzt. Kéznél van egy mosogató szivacs, meg némi közönséges súrolópor – emlékszik még valaki arra, hogy VIM? – némi langyos víz segítségével, a súrolóporral beszórt lemezt tökéletesen meg lehet tisztítani. Ha készen vagyunk, akkor jön a bő vizes öblítés. A vizet ne töröljük le, én hajszárítóval szoktam leszárítani, ugyanis tapasztalataim szerint nincs olyan rongy, vagy törlőruha, ami egy idő után nem hagy maga után apró szöszöket, amit mi nem látunk, csak majd a Positiv20 lakk fog rajtunk nevetni, hogy mit talált a „tökéletesen tiszta” lemezen, és meg is fogja azt mutatni. Minket meg majd esz a méreg, mert ebben az esetben lehet elölről kezdeni a lakkozást. Ha száraz a lemez, és szépen, selyemfénnyel csillog, akkor vigyük egy pormentes helyre. Ilyen hely egy van a lakásban, a fürdőszoba. Tegyünk a padlóra, vagy egy sima felületre egy jókora újságpapírt, és erre a lemezt. Vigyázzunk arra, hogy az előkészített felülethez már ne érjünk hozzá! Napfényben ne dolgozzunk, a Positiv20 a szórt fényt még elviseli, de a direkt, erős napsugarakat, vagy izzó fényét, már nem! Egy picit várjunk, amíg a hajszárítóval megszárított lemez visszahűl, és utána szép, egyenletes rétegben vigyük fel a lakkot a lemezre! Itt nincs mese, ezt gyakorolni kell, aki dolgozott már spray festékkel, vagy retuspisztollyal, annak itt előnye van. Arra figyelni kell, hogy a fotólakk palackjában a nyomás elég nagy, így a lakkot jó nagy svunggal nyomja ki. Legalább 25-30 cm távolságból vigyük fel a réteget, amíg a lemez kékeszöld színű nem lesz, de nem durván, hanem csak halványan! Vigyázat, a lakk nem önjavító, utólag ráfújni egy már lakkozott részre nem lehet! Ha készen vagyunk, akkor megint jön a hajszárító. Először kis fokozaton, majd a legerősebben kezdjük el, folyamatos mozgatás mellett, beszárítani a lakkot a lemezre. Nem árt jó öt percen keresztül melegíteni/fújni a lemezt. Ezután következik a türelem, mint mellékszereplő, mert egy alkalmas helyen – sötét szekrény, például – legalább 2 órán át száradni kell hagyni a lakkozott lemezt. (Azt ugye mondanom… pardon, írnom sem kell, hogy a fotólakk UV fény érzékeny, ezért az egész vegyészeti procedúrát napfényben, vagy erős világításban végezni tilos...) Amíg a száradásra várunk, addig készítsük el a vegyszereinket! Először a hívó oldatot kell megcsinálni. Ez egy koncentrátum, hígítani kell csapvízzel, méghozzá 1:9 arányban a leírása szerint. Figyeljünk, ez ugyanis maró lúg, kellő óvatossággal bánjunk vele! Ez az oldat kerül az első tároló edénybe. Ha készen van, akkor az edényt zárjuk is le! Következik a gyorsmarató: ezt csak simán öntsük ki a következő edénybe, és ezt is zárjuk le. A kémiai ónozóval is ezt kell tennünk. Ez utóbbi kettő savas anyag, nekik is adjuk meg a kellő tiszteletet, óvatosság formájában! Ha kiömlöttek, vagy kicsepegtek volna, azonnal töröljünk fel, majd mosogatószeres vízzel töröljük át a nyomaikat! A vegyszeres tárolókat mindig tartsuk zárva, csak addig legyenek nyitva, amíg a kezelendő lemezeket betesszük vagy kivesszük!