Bejelentkezés
Felhasználónév:
Jelszó:
 
 
 
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Fórum témák
Cikkek » 10 éves a Magyar Vasúttörténeti Park »
10 éves a Magyar Vasúttörténeti Park
Oszd meg másokkal is ezt a Facebook-on!
Írta: Abs, idő: Júl 12, 2010, olvasva: 5741
Lapozás:

V60,003, a Kandó-mozdony

A Kandó Kálmán által megálmodott, és megtervezett mozdonyok nagyobbik változata, két társát hat, illetve öt évvel követve, a MÁV megrendelésére készült el. A mozdony szerkezeti részeit a MÁVAG, villamos berendezéseit teljes egészében a Ganz Villamossági Művek gyártotta. (A két korábbi V60-as egyes villamos berendezéseit a brit Metropolitan Vickers (Metrovit) cég szállította.) A mozdonyt először 1938. június elsején helyezték feszültség alá, és még ugyanezen hónap 22-én megtartott sikeres műtanrendőri próbája után hamarosan meg is kezdte majdnem harminc évig tartó szolgálatát. Ezalatt a Budapest - Hegyeshalom vonalon elősorban nehéz tehervonatokat továbbított. 1967 december 30-ától kezdődően Budapest-Keleti Pályaudvar Kocsiszolgálatánál VF 003 pályaszámon vonatfűtő, majd terhelési próbáknál fékmozdonyként használták. 1983. február 8-a óta múzeumi védettséget élvezve, először az alkotójáról elnevezett főiskola udvarán állították ki, végül 2007-ben a Vasúttörténeti Parkba került. A Park tizedik születésnapjára a mozdonyt újrafestették, méltó emléket állítva a kíváló magyar mérnöknek.

V55,004, a Bocó

A második világháború pusztítása a magyar vasutat is megviselte, azonban az akkori vezetőség a károk helreállításával párhuzamosan határozta el a vasút-villamosítás folytatását. A korábbi rudazathajtásos Kandó-mozdonyoktól eltérően, a kor technikai újításainak megfelelő, egyedi tengelyhajtású villamosmozdonyt kívántak üzembe állítani a hazai vaspályákon. A MÁV 1948. július 31-én adta le megrendelését egy új, fázis- és periódusváltós villamos mozdonyra. A VM10 gyári jellegű,  MÁV-nál V55 sorozatjelet viselő gépek több változatban, kisebb-nagyobb szerkezeti módosításokkal készültek. A mozdony becenevét különleges B0'C0' tengelyelrendezése adja, ami egy két- illeve egy háromtengelyes forgóvázat takar. Ennek az öttengelyes konstrukciónak a magyarázat az, hogy a kívánt tengelyterhelés és teljesítmény mellett csak így volt lehetőség a lehető legoptimálisabb tömeg/teljesítmény arány elérésére. A kor politikai, és technikai lehetőségei a Ganz mérnökeinek kitartó munkája ellenére sem tették lehetővé egy sikeres konstrukció megalkotását, így 1960-ban megkezdődött a mozdonyok selejtezése. A V55,004-es mozdonyt először VF-001 számon fékmozdonnyá minősítették, majd 1973-ban ipartörténeti emlékké nyilvánításával a MÁV törölte az állományából. Sokáig az Északi JJÜ. udvarán állt szobormozdonyként, jelenleg a Park gyűjteményét gyarapítja.


Öreg gépek egymás közt - balra a Kandó, jobbra a Bocó

1116 017, a Taurus

A társaság piros-kék egyenruháját viselő mozdony a Rail Cargo Hungaria Zrt. képviseletében érkezett a Parkba. Európa jelenleg egyik legkorszerűbb, 230 km/h sebességre alkalmas villamos mozdonya a Siemens Transportation és a Krauss-Maffei cégek együttműködésének eredménye. A gépek többáramneműek, ami azt jelenti, hogy alkalmasak eltérő felsővezetéki feszültésgről való közlekedésre, így többek közt a magyar és az osztrák vonalakon is közlekedhetnek, lényegesen megkönnytíve a nemzetközi szállítást. A társaság jelenleg 18 ilyen mozdonnyal rendelkezik, melyekkel elsősroban zárt irányvonatokat továbbítanak. 2009 decembere óta a Wels és Kiskundorozsma között közlekedő Ro-La vonatok továbbítását is a RCH Zrt. 1116-os mozdonyai végzik.

Mint minden Taurus, ő is az EuroSprinter gépcsaládba tartozik

1047 505, a Széchenyi-mozdony

A GySEV ZRt. képviseletében érkezett mozdony a 1116-ostól műszakilag csupán néhány apróságban tér el, a szerkezetük teljesen megegyezik. A gép különlegessége, hogy Széchenyi István halálának 150. évfordulója alkalmából, a legnagyobb magyar előtt tisztelegve felmatricázták, tehát a mozdony jelenleg nem a GySEV színterve szerinti fényezésben, hanem eme különleges kosztümében közlekedik. A mozdony négy társával együtt 2000-ben érkezett a soproni székhelyű vasúttársasághoz, ahol tehervonati szolgálat mellett belföldi és nemzetközi InterCity vonatokat is továbbítanak, kihasználva a mozdonyok külföldi közlekedésre való alklamasságát.


Sok érdeklődő tekintet tapadt az egyedi masinára

478 002, az Ufo

Ő is egy vendégszereplő, a Magyar Magán Vasút Zrt. legújabb mozdonya. Ilyen gépeket eredetileg svéd licensz alapján, a romániai Electroputere cég gyártott a '80-as években,  elsősorban a román államvasútnak, ahol 40-es és 41-es sorozatként közlekednek. 2008-ban a Softronic cég vette elő újra a terveket, és crajovai gyárában kismértékben mind a műszaki, mind a járműszerkezeti részt megváltoztatva illetve korszerűsítve, a mozdonyból eddig három darab készült. Közülük az itt megjelent, kettes számú az MMV Zrt. tulajdona.


Az MMV gépe a furcsa holmokfalával érdemelte ki az Ufo becenevet

V43 1001, a szili

A MÁV-Trakció Zrt. képviseletében érkezett mozdony nagy feltűnést keltett régi-új fényezésével, és ugyanezzel meg is osztotta a vasutas társadalmat. Ezt, mint a sorozat első gépét a MÁV 1963. április 7-én vehette át. A mozdonyt - hat társával együtt - még a Krupp németországi üzemében szerelték össze, és csak a licenc megvásárlása után, az 1008-as géppel kezdődött meg a szilik Ganzbéli gyártása. 1982-re a V43-asokból a Ganz összesen 372 darabot készített. Az idők folyamán a sorozat minden példányát kismértékben átépítették, javították, így tulajdonképpen eredeti gyári állapotú gépet már nem lehet találni. Mindemellett, a gépek közül balesetek miatt többet is selejteztek, de sokat felújítottak, korszerűsítettek (2000-es és 3000-es sorozat). Néhány szót a fényezésről: Jelenleg a MÁV-Trakció (az alsorozatokat nem számítva) négy villamosmozdony-sorozatot üzemeltet. A 1047-es sorozatú Taurusok most is a gyári fényezésüket viselik, ahogy a V46-os szöcskék is gyárilag "egyenkékek". A V63-as sorozatú gigantok közül a V63,001-es prototípus gép a Közlekedési Múzeum tulajdona, a Vasúttörténeti Park egy eldugott fűtőházában pihen. A mozdonyt néhány éve a gyári, csíkos színterv szerint újrafényezték. Szintén viseli gyári, csíkos fényezését a MÁV Nosztalgia Kft. tulajdonábnan lévő V41-es, és az üzemképes V42-es sorozatú Leó is. (Utóbbiról hiányzik a vörös csillag.) Bár korábban egy rövid ideig egy másik gép ismét viselhette gyári ruháját, a vasútbarátoknak már-már fájóan hiányzott egy, az eredeti színterv szerint fényezett V43-as. Most, a Park tizedik születésnapjára az 1001-es kapta meg a gyárira hasonlító kosztümét. Amellett, hogy a korszerűsítések miatt a gumirugós forgóvázas, kígyózásgátlóval szerelt mozdony közel sem eredeti állapotában van, sajnos sokkal fájóbb, hogy ha már pénzt költöttek rá, nem sikerült rendesen megcsinálni a fényezést. A két kék közt lényegesen nagyobb árnyalati eltérésnek kellene lennie, azaz az alsó kéknek sötétebbnek kéne lennie, ahogy a főkeretnek pedig világosabbnak. Mindemellett, a gépen körbefutó, vajszínű csík eredetileg sárga volt, és azt még meg sem említettük, hogy a gép forgóvázai pedig gyárilag feketék voltak. Így a festés bizony csak hasonlít a gyárira - de a legnagyobb jóindulattal sem az.


A mozdony nem színhelyes festése megosztotta a közönséget

Mivel a mozdony jelenleg még közforgalomban közlekedik, így nem kerülhetett fel rá a tiltott önkényuralmi jelképnek számító ötágú vörös csillag. A Park munkatársai azonban a gép ott-tartózkodására felhelyeztek a mozdony homlokára egy-egy, hűtőmágnes-lapból kivágott csillagot. Gesztusnak jó, de valahogy nem az igazi. És ezt akár az egész gépre is mondhatnánk. A sorozat három év múlva ünnepli ötvenedik születésnapját. Talán erre az alkalomra sikerül egy, az eredetit jobban visszaadó fényezésű géppel kedveskedni a vasutat szerető közönségnek, és a vasutasoknak.

Források:
A MÁV Nosztalgia Kft. weboldala, Fojtán István: Kandó-mozdonyok
Bottlik László: A Magyar Államvasutak Mozdonyszolgálatának 125 éve
Az Északi Fűtőház története 1913-1988, Magyarország mozdonyai
Az Indóház Extra 2008. téli száma

Lapozás:
Frissek
  2024. Máj, 06. Hé
20:07:53
  Jelenleg 11 fő olvassa az oldalt
Hirdetés