Bejelentkezés
Felhasználónév:
Jelszó:
 
 
 
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Fórum témák
Fórum » TT pálya az ágy alatt
TT pálya az ágy alatt
Témaindító: HarciSün, idő: Dec 16, 2012
Témakörök:

Lapozás       18/20    
(#51998) maTTato válasza Zsombi13 hozzászólására (#51996) Válasz Júl 9, 2016
Minden bántó és kioktató szándék nélkül elmondom a véleményem.
Mintha átestél volna a ló túloldalára. A fiókod növekedésével úgy érzem elveszett az eredeti koncepció és most már egy nagy katyvaszt látok. Az állomásnak nevezett (jobb szó híján váltókupac) igazából nem használható semmire. Jó esetben 1-2 kocsis szerelvénynél többet nem tudsz ott tárolni. Mindez hátul egy töltés vagy domb mögött. Jobb oldalt lent annak a három vágánynak mi a célja?
A hegyre menő vágány ebben a formában inkább fogaskerekű vasút. Túl rövid a sínszakasz a váltó és a híd között. Ráadásul a hídon is emelkedik a vonal. A kezdőponton 33,2 mm, míg a végponton is csak 40 mm. Ez így kevés. A híd alatti pályaszakaszt süllyeszteni kéne és talán akkor elfogadható lesz mindkét sínszakasz %-os meredeksége.
Van egy mindannyiunk által ismert és unalomig emlegetett mondás: A kevesebb több!
Nézegess a neten kompakt terepasztal képeket és terveket. Tisztuljon le benned igazából milyen asztalt (hazai, vagy külföldi, mely korszak, fő vagy mellékvonal stb.)szeretnél építeni. Csak ez után állj neki a tervezésnek, mert amit eddig tettél az nem más, mint átgondolatlan csapongás.
Egy karikatúra amit a neten leltem majdnem pont rád illik. Link..

BIG_00082241...jpg
 
(#51999) Zsombi13 válasza maTTato hozzászólására (#51998) Válasz Júl 9, 2016
Köszönöm szépen az építő kritikát! Megfogadom a tanácsodat, mert tényleg elszálltam az eredeti tervtől. Ráadásul az ágyon a matrac 90 cm széles, és ez a legutóbbi terv teljesen kitölti az ágy alatti teret, és ez nem feltétlen jó, hiszen amikor beágyazok, akkor néha belóg a lábam az ágy alá. Ez egyrészt azzal járna, hogy belerúgok a terepfiók alépítményébe, másrészt pedig lerúgnám a terepfiókomról a szélén lévő dolgokat. Ja, és a karikatúra teljesen illik rám.
(#52010) Zsombi13 válasza Zsombi13 hozzászólására (#51999) Válasz Júl 11, 2016
Ez egy Tilliges Offisöl pályaterv, én annyit csináltam, hogy megcsináltam SCARM-ben, és egy kicsit átalakítottam.

kép1.jpg

kép2.jpg

Terepasztalo...scarm
 
(#52013) maTTato válasza Zsombi13 hozzászólására (#52010) Válasz Júl 11, 2016
No ez már emészthetőbb!
A bal oldali váltókörzetre nagyon rálóg a töltés. Ott megint csak baj lesz a magassággal. Próbáld meg fölfelé eltolni. Sajnos sikerült megint fogaskerekű pályát tervezni. Figyelj oda, hogy a hidak alatt nagyon szűken szabva 50, de inkább 60 mm-t hagyj el!A csatolt két képen láthatod miről beszélek.
Ahonnan a képeket kiollóztam...
Link1
Link2

BIG_00024689...jpg

TTalagút_híd.jpg
 
(#52023) Zsombi13 válasza maTTato hozzászólására (#52013) Válasz Júl 12, 2016
Tudsz nekem segíteni áttervezni a pályát? Nekem ezt sikerült kihozni csak belőle. A pályatervet itt találtam.
(#52025) ZésZoli válasza Zsombi13 hozzászólására (#52010) Válasz Júl 12, 2016
Szia!

Mi ennek a pályának a célja? Milyen vonatok mennek, honnan, hova? Van koncepció, vagy játékasztal lesz mindenféle vonat futtatására?
(#52029) csíkosháTTú válasza ZésZoli hozzászólására (#52025) Válasz Júl 12, 2016
Ez a Tillig amolyan reklám pályaterve. Arra hivatott, hogy bemutassa, hogy a H0 helyett az adott területen mennyivel többet lehet vonatozni, illetve, hogy lehetőleg felvonultassa a teljes vágányanyag szortimentet.
(#52030) csíkosháTTú válasza Zsombi13 hozzászólására (#52023) Válasz Júl 12, 2016
Két kérdés:
1: Mekkora a rendelkezésre álló terület?
2: Maradunk az eredeti, tolatgatós koncepciónál, vagy ez már változoTT?
(#52033) maTTato válasza csíkosháTTú hozzászólására (#52029) Válasz Júl 13, 2016
Kíváncsiságból megrajzoltam az eredeti tervet. Mit is mondjak... Volt, ahol az emelkedés majdnem 5% volt. Alaposan megerőszakoltam, így a legnagyobb emelkedő sem meredekebb 3,7%-nál. De mint István mondta, ez egy reklám asztal szerintem pocsék vonalvezetéssel. Én biztos nem építeném meg, Erre a helye jobb vonalvezetéssel érdekesebb pályát lehet tervezni.
Ez az asztalméret még nem igazán alkalmas ilyen tekergőzős, egymást több szinten keresztező pálya építésére. Ha mégis megépülne, inkább rövid többnyire kéttengelyes vonatokat lehetne csak büntetlenül futtatni.

1.jpg

2.jpg
 
(#52050) Zsombi13 válasza csíkosháTTú hozzászólására (#52030) Válasz Júl 14, 2016
A hely az 100 cm × 200 cm, és igen, tolatgatós pályát szeretnék, viszont valami olyasmi kéne ami egyvágányos körbepálya, és azokról jönnek le, illettve be kisebb körök, vágányok. És fontos hogy valamegyik jobb oldali sarkában legyen egy alagút, mert annak a tetejére szeretném tenni. Sajnos még nincs túl nagy gyakorlatom az ilyesfajta pályatervezéssel, hiszen eddig csak a Trainz 2009-cel kerültem közelebb a vasúthoz.
(#52051) Zsombi13 válasza ZésZoli hozzászólására (#52025) Válasz Júl 14, 2016
Van egy koncepciója az ötletemnek, hogy egy tolatgatós pálya legyen. Viszont a pályát szeretném úgy megcsinálni, hogy legalább egy kisebb kör legyen.
(#52061) HarciSün válasza Zsombi13 hozzászólására (#52050) Válasz Júl 14, 2016
Tudom, hogy amit most írok az elég "sci-fi"-nek tűnik, de ha úgy akarod nincs is szükség egyáltalán kapcsolópultra sem!

A terepasztalod teljes vezérlését meg tudod oldani bluetooth kapcsolattal egy táblagépről is - és ez egyáltalán nem kerül sokba, sőt, könnyen lehet hogy a kapcsolók és sok vezeték árából is kijön... (vagy legalábbis majdnem)

Egy Arduino "számítógép" kell hozzá (1000Ft körül) egy Bluetooth modul (2000Ft) a kapcsolók helyett FET vagy tranzisztor (esetleg relé a nagyobb áramokhoz) - ezzel megvan az összes világítás és szervómotor vezérlés (a váltókhoz, sorompókhoz stb) A szervók ára kb 8-7-800Ft/db (és nem több ezer)

Tény: munka van vele! Forrasztgatás, minimális elektronika tanulás és programozás de működik és olcsó!

Analóg/digitális vezérlés:
Anno én se hittem el de egy Roco Multimaus set (kézivezérlő és központ) használtan egyszeri 20 ezer Ft amivel máris digitálisan vezérelheted a mozdonyaidat - amikbe 6-7ezer körül van a dekóder darabja. (egy 14V körüli tápot érdemes szerezni még)

Így nincs kapcsolópult, átlátható a vezetékelés, precízebb a váltók állítása ami kevesebb kontakt hibát eredményez! (igen, minimális szinten meg kell tanulni Arduino-t és Android okos eszközt programozni, de ez koránt sem olyan bonyolult mint elsőre hangzik)

Ha van türelmed és jó sokat akarsz spórolni akkor váltót Te magad is tudsz csinálni kis gyakorlás után! (sínszál, nyáklap, forrasztópáka és türelem kell csak hozzá! - de az sok!) Tudom, végképp elképzelhetetlen de ha nekem is ment a fa kezemmel működő váltót csinálnom pár kísérlet után akkor bárkinek! A gyári Tillig váltók sem tökéletesek-sőt...

A másik ami fontos: az rendben, hogy megtervezed a Tillig ívek alapján a pályát, de utána ahol csak lehet használj flexi talpfákat és méteres sínszálakat. Sokkal kevesebb kötési pont, szebb, jobb, olcsóbb!

Én vettem pár szabványos Tillig ívet, azt egy álmennyezethez árult vékony hungarocell táblára felrajzoltam, ferdén kivágtam a töltést és máris megvolt a "sablon" amire rá kellett illeszteni flexi sínből az ívet.

A terepasztal építés egy folyamatos tanulás egyébként. Nekem ez a 3. "asztalom" de máris másképpen csinálnék egy csomó dolgot! Pl nem raknék sehova íves váltót mert tolatáskor nagyon hamar siklik rajta a szerelvény... Eredetileg én is nagy kapcsolópultot csináltam, mindent analóg módon irányítottam - a végére nem lett kevesebb sem pénzben sem munkában. Utána váltottam egyszerű digitális vezérlésre és megcsináltam a fent említett táblagépes, bluetooth-os szervós váltóvezérlést - összehasonlíthatatlanul jobb a "játék élmény".
(#52062) HarciSün válasza HarciSün hozzászólására (#52061) Válasz Júl 14, 2016
A korábban már belinkelt videó a táblagépes vezérlésről:
VIDEÓ
(#52064) csíkosháTTú válasza HarciSün hozzászólására (#52061) Válasz Júl 14, 2016
Idézet:
„...digitálisan vezérelheted a mozdonyaidat - amikbe 6-7ezer körül van a dekóder darabja.”

Mai HUF/EURO árfolyamon azért ennél több. A Tillig PLUX12-es mozdonyaiba pl. a legolcsóbb PLUX12-es dekóder, a ZIMO MX600P12 sajnos nem fér be. Ez momentán 7.500Ft a műhelyben. Az ennél kisebb méretű, és az MX600-zal ellentétben, kimondottan a PLUX szabvány alapján épült dekódert sajnos drágábbak. A sima 6 tűs, vagy a nem előkészített modellekbe való mikro dekóderek pedig cca. 30-32Euro körül kezdődnek.
(#52066) HarciSün válasza csíkosháTTú hozzászólására (#52064) Válasz Júl 14, 2016
Elnézést, nem voltam pontos, és bár ez nem a reklám helye de: a magyar DigiTools dekóderei 6700Ft-ért kaphatók...

(és én magam is bele tudtam kötözgetni a mozdonyaimba)

Tudom... nem a legjobb, legszebb, biztosan nem is ajánlanák a profik de nekem pl tökéletesen működnek... És az analóg vezérléshez képest ez is hatalmas előrelépés a kényelem és az egyszerűség (vezetékelés) terén.

A BTTB gépekbe ugye a vezetékes verzió beforrasztásával meg lehetett oldani a bekötést, a Tillig 6 tűsébe is befért (igaz, egyedileg "gyártatva" amire várni kellett de időm volt, kivártam = olcsó és jó)

De ha méginkább sci-fi kategóriába akarnék menni: elvileg adott a lehetőség a Multimaus kiváltására is a DCC++ használatával (arduino+L298+PC) Sajnos idő hiányában még nem tudtam kipróbálni de nagyon ígéretesnek tűnik...
(#52070) csíkosháTTú válasza HarciSün hozzászólására (#52066) Válasz Júl 15, 2016
Mhhh...
BTTB BR81, BR92, V36?
Vagy akár a Tillig nem előkészített Taigatrommel-ek?
Egyébként semmi gond a DigiTools-szal, csak nem éppen ontopic méretűek.
(#52071) Zsombi13 válasza HarciSün hozzászólására (#52061) Válasz Júl 15, 2016
Ez nagyon jó ötlet, viszont lehet hogy maradnék először a sima digitális vezérlésnél, hiszen nincsen táblagépem.

A váltókat is lehet ehhez a digitális rendszerhez csatlakoztatni? És ha digi lesz,akkor tudni a ezt a Lenzes ABC fékezést? A flexi sínt mivel lehet darabolni?

A váltókészítést nagyon szeretném kipróbálni.

Ahhoz hogy a mozdonyom hangos legyen és egymástól független első és hatsó lámpája, valamint a tolatólámpája (feltéve, ha van ilyen), és a kabinvilágítás működjön, ahhoz hány tűs dekóder kell?
(#52072) Zsombi13 válasza Zsombi13 hozzászólására (#52071) Válasz Júl 15, 2016
csíkosháTTú, a Tilliges DR 106-osba létezik olyan dekóder, ami belefér és azoknak a funkcióknak a nagy részét tudja?
(#52073) csíkosháTTú válasza Zsombi13 hozzászólására (#52072) Válasz Júl 15, 2016
(#52074) HarciSün válasza csíkosháTTú hozzászólására (#52070) Válasz Júl 15, 2016
Akkor tovább pontosítok: azokba a gépekbe amibe belefér, elérhető olcsóbb DigiTools dekóder is...
(#52075) csíkosháTTú válasza HarciSün hozzászólására (#52074) Válasz Júl 15, 2016

(#52080) Zsombi13 válasza HarciSün hozzászólására (#52074) Válasz Júl 16, 2016
Akkor plux16-os dekódert kell beletenni?
(#52082) csíkosháTTú válasza Zsombi13 hozzászólására (#52080) Válasz Júl 16, 2016
Mibe?
(#52085) Zsombi13 válasza csíkosháTTú hozzászólására (#52082) Válasz Júl 16, 2016
A mozdonyba.
(#52087) csíkosháTTú válasza Zsombi13 hozzászólására (#52085) Válasz Júl 16, 2016
Azt azért sejtettem, hogy nem az állomásépületbe, vagy az alagútba kell...
Melyik mozdonyba szeretnél PLUX16-os dekódert szerelni, ami TT-s? Pár darab PIKO-t és a ROCO BR38-t leszámítva egyikbe sem fér bele a PLUX16-os dekóder. (A PIKO V15-ben ugyan PLUX16-os aljzat van, de a flnyvezető prizmák miatt mégis csak a PLUX12-es vagy PLUX8-as fér bele...)

A Tillig BR106 (ex. V60) gépekben NEM651-es, 6 tűs aljzat van, ezekbe nagyobb dekoder nem is fér be. (A Harcisün által említett egyébként nem is rossz DigiTools sem.)
(#52095) róbertke válasza csíkosháTTú hozzászólására (#52087) Válasz Júl 16, 2016
Te is írtad a válaszodban a mozdonyt...
(#52098) Zsombi13 válasza csíkosháTTú hozzászólására (#52087) Válasz Júl 17, 2016
Tehát akkor a Piko BR 106 2-9 -be 12 tűs dekóder kell?
(#52107) csíkosháTTú válasza Zsombi13 hozzászólására (#52098) Válasz Júl 18, 2016
Szia!
A leírás szerint ebbe PLUX16-os kell. Kérdés, hogy a PIKO mennyire szedte külön a világításokat. Van rá esély, hogy a vörös zárfényeket sem lehet külön kapcsolni gyári állapotban. Vagyis ez nem dekoder függő PLUX16 esetében, hanem a modell belső elektromos kialakításától függ.

(Most építek át egy régi, vagy 30 éves BTTB BR81-et. Abban gyárilag nincs világítás, most lesz, és tolatófény is lesz benne. A dekoder egy sima ZIMO MX621, de Tran SL76D-vel is meg lehet csinálni.)
(#52230) Zsombi13 hozzászólása Válasz Júl 26, 2016
Sziasztok!

Átterveztem a tervet, és ilyen lett:

Fönt a hegyen van a TILK, itt a kamion átrakó valószínűleg már nem fog látszódni. Lent pedig a vegyüzem van.

snapshot1.jpg

snapshot2.jpg

Ter aszt.scarm
 
(#52231) Zsombi13 válasza Zsombi13 hozzászólására (#52230) Válasz Júl 26, 2016
Meg még pár kép:

snapshot3.jpg

snapshot4.jpg

snapshot5.jpg
 
(#52240) ZésZoli válasza Zsombi13 hozzászólására (#52231) Válasz Júl 26, 2016
Szia!

Hidd el, a legelső pályaterved sokkal jobb kezdésnek. Azon jobban látszik a tili-toli-is. Mivel kezdő vagy, nem kell bajlódni az emelkedő kialakításával sem. Később még mindig hozzá lehet építeni, bővítani.
(#52242) ZésZoli válasza Zsombi13 hozzászólására (#52231) Válasz Júl 26, 2016
A bányamozdony az egy külön projekt, vagy itt fog közlekedni?
(#52252) Zsombi13 válasza ZésZoli hozzászólására (#52242) Válasz Júl 26, 2016
Hát... Ha sikerül működésre bírnom, és sikerül digitálisan üzembe helyezni, és jó lesz az a picurka motor TT-be, akkor igen.

Viszont ha holnap lesz időm, akkor áttervezem TT méretarányúvá, és utánanézek egy-két dolognak, hogy hogyan tudnék otthon működőképes TT kerekeket csinálni, aminek a tengelye már adott, és rajta csücsül az a parányi fogaskerék. Vagy venni valahol egy olyat aminek ugyanaz az átmérője, mint annak a tengelynek, amit a fogaskerék mellett találtam, és rá tudom tenni a fogaskereket.

De lehet, hogy azt fogom csinálni, hogy egy szétnyitható dobozterepasztalom lesz először, hogy elsajátítsam az alapokat, ( Gerhard Trost könyvéből kiindulva), egy egyszerű körpályával, és egy, maximum kettő kitérővel. A dobozban a bányamozdony fog menni reményeim szerint.
(#52253) etwg válasza Zsombi13 hozzászólására (#52252) Válasz Júl 26, 2016
Lehet kapni mindenféle kereket, ha elárulod hol vagy otthon lehet, hogy segiteni is tudunk. Nem kell olyasmire vesztegetni az idöt ami már kész és elérhetö.
(#52254) Zsombi13 válasza etwg hozzászólására (#52253) Válasz Júl 26, 2016
Szigetszentmiklóson tudunk találkozni. A tengelynek az átmérője amire passzol a fogaskerék az 1,3 mm, azthiszem.

146956152820...jpg
 
(#52255) etwg válasza Zsombi13 hozzászólására (#52254) Válasz Júl 26, 2016
Sajnos én tul messze lakok onnan.
Mindenképpen döntsd el milyen méretben akarsz modellazni, lehet hogy lesz valamilyen megoldás.
(#52256) Zsombi13 válasza etwg hozzászólására (#52255) Válasz Júl 26, 2016
Szerintem a TT lesz a számomra ideális méret. Az nem igényel sok helyet,de még meg tudom fogni, és tudok hozzá egyedi kiegészítőket készíteni.
(#52257) csíkosháTTú válasza Zsombi13 hozzászólására (#52256) Válasz Júl 26, 2016
A szétnyitható dobozpálya az látszatra egyszerű, de a jó megvalósítása egy sor nehezen megoldható technikai akadályba ütközik. Gyakorlott modellezőknek való.
Maradj az első elgondolásnál, egy egyszerű síkvidéki oválnál, tolatási lehetőségekkel. Amiből indultunk.

A másik topicba felett képen az a motor biztos, hogy 12V-os? Szerintem inkább 5V lesz az... Egyelőre építs egy kis terepasztalt, amin kész járművek futnak, azon megtanulhatod a "szakmát", csak sok türelem kell hozzá, meg kitartás. Utána, ha már a modellek karbantartása során megtapasztaltad, hogyan is kell kinéznie egy rendes modellnek (az általam sokat szidoTT PIKO modellekben is rengeteg elméleti munka van ám!), akkor kezdjünk el gondolkodni a bányamozdonyon. Addig is tanulmányozd ráérő idődben "fordítókorongos" és H0Totya kollégák munkáit itt a fórumon. Nem kis felkészültség kell egy modell megépítéséhez.
(#52259) Zsombi13 válasza csíkosháTTú hozzászólására (#52257) Válasz Júl 26, 2016
Rendben!
(#52262) HarciSün válasza Zsombi13 hozzászólására (#52259) Válasz Júl 27, 2016
Szerintem! (de ez csak az én véleményem)

A legegyszerűbb az lenne ha vennél egy "komplett" sínkészletet amiből kijön egy ovál és pár váltó. Ezt egyszerű kétoldalas ragasztóval rögzítheted, hogy később visszabontható-módosítható legyen.

Az pénztárca kérdése, hogy analóg vezérléssel vagy eleve digitálissal kezdesz. Az analóg sem lesz olcsóbb hosszabb távon, de a digitálisnál fájóbb egyszerre kiadni a több pénzt a dekóderes mozdonyra és a vezérlőre (bár ebből én továbbra is a használt multimaus-t preferálom)

Aztán ha ez megvan akkor pl méteres sínszálakból és flexi talpfákból elkezdheted lecserélni a gyári egyeneseket majd íveket - és persze így bonyolíthatod is a pályádat.

Itt máris előjön analóg üzem esetén a szakaszolás, digitális üzemnél (ez egyszerűbb) a digitális beállítások kérdése. Adja még magát a váltók nem kézi hanem valamilyen elektromos állítási lehetősége is: gyári állítómű, digitális funkciódekóder, vagy olcsóbb de kicsit több barkácsolást igénylő szervó motorok stb...

Mindenre igaz, hogy van a gyári drága alap és még drágább profibb megoldás, és van a barkács ami elsőre lehet nem is olcsóbb de abból lehet tanulni.

Nagyon pénz kérdése egyébként az egész! Ha van egy X összeged a kezdésre és abból kiszámolod, hogy kb mi az a legegyszerűbb dolog amit ki tudsz hozni, azt nyugodtan meg is szorozhatod kettővel mire valóban meg is valósítod!

Nagyon sok mindenen lehet spórolni: vezérlés, váltóállítás, saját váltó készítése, tereptárgyak készítése stb de mind-mind egy külön fejezet amihez sok idő, és türelem kell!
Ha van egy egyszerű gyári alapod amivel hamar sikert érhetsz el akkor kevésbé megy el a kedved később (szerintem)
(#52263) Zsombi13 válasza HarciSün hozzászólására (#52262) Válasz Júl 27, 2016
Akkor úgy fogom kezdeni, hogy veszek egy digitális kezdőszettet, vagy analógot, és azzal kezdem. Először lehet, hogy csak egy falapon lesz, vagy az asztalon lesz és majd szétszedem meg összerakom. És ha meglesz az új szobám akkor a későbbi terepasztalom vázán lesz. Ha meg majd tapasztaltabb leszek, akkor megépítem a mozdonyt.
(#52705) Zsombi13 válasza Zsombi13 hozzászólására (#52263) Válasz Aug 22, 2016
Sziasztok!

A valamikor majd létesülő terepasztalom vonalvezetéséhez ihletet adott az orvoshoz menés!HÉV-vel mentünk és ott volt egy hasonló állomás, és én ezt felhasználtam. Így kerekedett ki végül ez a terv a fejemből:

Rendezős.scarm

snapshot1.jpg

snapshot2.jpg
 
(#52706) Zsombi13 válasza Zsombi13 hozzászólására (#52705) Válasz Aug 22, 2016
Ez a kép már nem fért oda:

snapshot3.jpg
 
(#52709) HarciSün válasza Zsombi13 hozzászólására (#52706) Válasz Aug 22, 2016
Engedelmeddel belerajzoltam kicsit.

A "TILK"-nél ha az összes vágány újra összemegy egy csonkába akkor oda ki tud húzni a mozdony, megkerülheti a leakasztott szerelvényt és a másik oldalról ráállhat.

(Siklás ugyanis főleg akkor következik be, ha tolod a szerelvényt - főleg gyári íves váltókon, ez sajnos tapasztalat)

A felső két kis csonka gondolom a mozdonyoknak lenne - akár így is jó csak egy ötlet, hogy ha középre teszed ott úgysem akasztasz fel-le kocsikat így nem kell könnyen elérhető helyen lenniük, viszont hosszabb, szebb vágányt tudsz Nekik kialakítani. (akár fűtőházat, vagy dízel üzemnél tankoló állomást, szerelőaknát stb)

asztalterv.jpg
 
(#52714) Frankye válasza HarciSün hozzászólására (#52709) Válasz Aug 22, 2016
"Tarhonyavölgyi"...
(#52718) Zsombi13 válasza HarciSün hozzászólására (#52709) Válasz Aug 22, 2016
Ahháá... Ez így, ahogy te átrajzoltad, már sokkal jobban hasonlít arra, ami a fejemben van.
(#52722) Zsombi13 válasza Frankye hozzászólására (#52714) Válasz Aug 22, 2016
Amikor eszembe jutott a terepasztal építése, akkor éppen tarhonyát ettem, és így lett Tarhonyavölgy. Aztán ráragadt a neve, és végül ez lett.
(#52744) Zsombi13 válasza HarciSün hozzászólására (#52709) Válasz Aug 23, 2016
Átrajzoltam! Meg még egy vágányt hozzácsaptam a rendezőhöz!

Rendezős.scarm
 
(#52771) HarciSün válasza Zsombi13 hozzászólására (#52744) Válasz Aug 24, 2016
Nincs scarm-om, így nem tudok rá mit mondani, de biztos jó
(#52780) Zsombi13 válasza HarciSün hozzászólására (#52771) Válasz Aug 24, 2016
Akkor felteszem képekben is:

snapshot1.jpg

snapshot2.jpg
 
Lapozás       18/20    
Frissek
  2024. Máj, 06. Hé
5:14:44
  Jelenleg 3 fő olvassa az oldalt
Hirdetés